Sziasztok! Beának hívnak, 15 éves vagyok, és most szeptemberben kezdem a gimit. Szabadidőmben sokat olvasok, és egyre többet írok. Ez a blog azért készült, hogy az írásaimat megosszam.
Szeptember 30., kedd
2013. szeptember 22., vasárnap | 6:11 | 14 comments
Reggel hatalmas karikákkal, és halálsápadtsággal keltem. Amikor anya bejött, hátrahőkölt a látványomtól.
- Jól vagy, kicsim? – fogta meg a kezem. Majd a homlokomra téve az ujjait, megállapította, hogy hőemelkedésem van.
- Így ma nem mész iskolába.
- Jól vagyok anya. Muszáj mennem – azzal elkezdtem készülődni a sulira. A kapucnit a fejemre húztam, és úgy ballagtam a buszmegállóba. Miután felszálltam, Leni direkt más mellé ült le, nehogy oda mehessek hozzá. A „szerzeményes” füzetembe írtam a Megérdemelt könnyeket:
„a szívem csendben megszakad,
Könnyeim lassan elapadnak…”
Amire feleszméltem, már ott voltunk a sulinál. Lassan bicegtem, a lábamra még most sem tudtam annyira ráállni, de ezt igyekeztem nem mutatni. Amikor beértem a terembe, a lányok gyorsan odajöttek hozzám.
- Veled meg mi történt? Mi ez a kinézet? Mi történt? – aggodalmaskodott Lili, amíg Ildikó segített megtartani a vállamnál. Nagyon szégyelltem a tegnap történteket, de mindent elmeséltem a legjobb barátnőimnek. Minden érzésemet, minden gondolatomról beszámoltam. A lányok sokszor elképedtek, és máskor rosszallóan néztek.
- Hogy tehetted ezt Kornéllal? Miért nem tudtad türtőztetni magad Leni közelében? Az a nyavalyás nem érdemel meg téged, és jár valakivel, még ha nem is szereti. Csalódtam benned, te nem ilyen lány vagy! Beszélned kell a barátoddal, most rögtön. Megyek, megnézem, hogy megjötte- e már – azzal Lili visszament a terembe. Ránéztem Ildire.
- Te mit gondolsz?
- Nem helyeslem ezt a viselkedést, de nem foglak leoltani. Magadtól is bánod eléggé. Ez egy botlás volt, de ma ki tudod javítani. Rendezd ezt a dolgot – mosolygott rám. Átöleltem, majd kiléptünk a szertárból. A falnál már ott állt Kornél, és a földet pásztázta.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem. Kornél csak szó nélkül elindult a folyosón, és csatlakoztam hozzá.
- Miről van szó? Lili nagyon ideges volt. Te is furcsa vagy, mi történt? – szegezte nekem a dolgokat.
- Nézd, Kornél… az általánosban nem volt egy barátom se Lilin kívül. Most, kilencedikben, pedig több is lett. Talán meg sem érdemlem a barátságotokat, vagyis a tiédet biztos nem. Te vagy az első legjobb fiúbarátom. Figyelsz rám, és érdekel, hogy mi van velem. Nagyon hálás vagyok. Főleg akkor voltam a leghálásabb, amikor bevállaltad az áljárást. Ez szép gesztus volt tőled, pont erre volt szükségem. Hogy Leni miattam bosszankodjon. Utána azért mondtam, hogy ne csak játsszuk meg, mert úgy éreztem kihasznállak, és pocsék haver vagyok. Azt akartam, hogy boldog legyél, mindig éreztem, hogy neked többet jelentek barátságnál. Így akartam visszafizetni a kedvességedet, amivel tartoztam. Megérdemeltél egy esélyt. Nagyon jó veled lógni, és várom a sulin kívüli találkozókat. De nekem ez csak baráti, neked több. Azonban időközben rájöttem, hogy szerelmes vagyok valakibe. Annyira szerettem volna, hogy te legyél az a valaki!– itt lesütöttem a szemem. Feszült csend állt be, így folytattam:
- Küzdöttem az érzéseim ellen, próbáltalak megcsókolni téged, de nem tudtam erőltetni a dolgokat. Magamnak sem tudok már hazudni – mondandóm végére legördültek az első könnycseppjeim.
- Leni az a személy, ugye? – tette fel a kérdést. Csak sírva bólintottam. Kézen fogott, és megfordultunk. Visszamentünk a terembe, és a padjához vezetett. Elővette a festményét, és felém fordította. Lerogytam Szabi székére. A képen én voltam háttal a padomnál ülve, és Lenivel veszekszek rajta. Nagyon élethű volt.
- Te már az első nap óta sejted, amikor én még nem is tudtam, hogy mit érzek? - ugyanis ezt a képet az első napkor kezdte el rajzolni.
- Igen, elég nyilvánvaló volt – mondta gúnyosan. - Miért mindig nekem kell alul maradni? Miért ő tetszik, amikor én vagyok melletted, ő meg olyan bunkón viselkedik? - Jogos kérdés. Odahajolt hozzám, az suttogva, hogy próbáljuk meg újra.
- Sajnálom, nagyon sajnálom – azzal fel akartam állni, de megfogta a kezemet.
- Honnan tudhatnád, hogy nem működne? Alig pár napja vagyunk együtt – győzködött, vészesen közelítve. Hirtelen egy kéz felrántott a székről, és Kornél reccsenő orrának a hangja hallatszott. A szám elé kaptam a kezem. Leni megütötte Kornélt. Miattam. Mert Kornél újra akarta kezdeni, ami után bevallottam neki a dolgokat, megbocsátott.
- Hagyd őt békén! Ami nem megy, azt ne erőltessük. Fogd fel, Bigi csak a barátod akar lenni, nem több – okította Leni fölé hajolva. Kornél elsőnek meglepődött, majd vissza akart vágni, de azt már nem engedtem. Mire feleszméltem, már a két fiú között álltam, és nem engedtem, hogy tovább fajuljanak a dolgok.
- Elég! Miattam nem éri meg küzdeni! Fejezzétek be, és higgadjatok le mindketten! Ne legyetek gyerekesek! – Már az egész osztály körénk gyűlt, de senki nem mozdult segítségért, kivéve két barátnőmet. Lili Kornélhoz beszélt, és Ildi meg Lenit győzködte, hogy nyugodjon meg. Mindkét fiú csak rám nézett, de én ekkor vettem észre az irodalomtanárt, aki az ajtóban vörös fejjel állt.
- Ti öten ott! Mars az igazgatóiba! A többiek egy pisszenés nélkül leülnek, és lássunk neki az órához! – mutatott Ildikóra, Lenire, rám, majd Liliékre. Mindenki szótlanul tette, amit a tanár parancsolt. A többiek elől mentek szótlanul, én meg lassan bicegtem. A sok járástól a lábam egyre jobban fájt, túlerőltetem. Barátnőim aggódva pillantottak rám, de nem merték otthagyni a fiúkat, akik feszülten méregették egymást.
Az igazgatóiban ülve hallgattuk Sass Klára Boszi asszonyság szónoklatát, de mindig csak engem méregetett.
- Berner Abigél, erről maga tehet? Micsoda bajkeverő! Ez a viselkedés hallatlan, majd én megnevelem magát! – záporoztak rám a mondatai, de én lesütve a szemem türelemmel hallgattam. Igaza volt, tényleg miattam történt minden – Lénárd, és Kornél beírást kaptok, a két lány csak segített, így ti négyen elmehettek – a barátnőim megálltak az ajtóban, nem akartak magamra hagyni a boszival. Csak intettem nekik, hogy nyugodtan menjenek, velem minden rendben lesz. A fiúk még mindig egymást méregetve léptek ki az igazgatóiból, de azért értetlen pillantásokkal csukták be az ajtót.
- Maga, Berner Abigél minden nap itt marad ezen a héten, és még jövő héten is segíteni fog a takarítóknak, holnapra kétszázszor leírja, hogy „Ezentúl példás magatartást produkálok”. Illetve még egy szaktanári figyelmeztetésben részesül, és még kegyes voltam. Most pedig menjen el, és szégyellje el magát – mutatott az ajtó felé. Szótlanul kisétáltam a teremből, és éppen szünet volt.
- Na, mi volt? – érdeklődtek egyszerre a barátnőim.
- Kiszabott rám néhány büntetést, de kibírom. – A többi órán nem történt semmi különös, a két fiú távolról kerülték egymást, és egyik sem állt velem szóba. Matekon leadtuk a föci házit a boszinak, aki csak szó nélkül elvette. (Kikapta a kezemből.) Utolsó óra után a történteket természetesen a rokona sem hagyta annyiban:
- Mégis mit képzelsz? Bajba sodrott az imádott Lenimet? Hagyd ki őt a piszkos ügyeidből! A végén még kicsapatod! Utoljára figyelmeztetlek: hagyd őt békén! Csak bajt hozol rá!- azzal sarkon fordult Anett, majd kicsörtetett az épületből a két Linnel. Ottmaradtam segíteni a takarítóknak, és a WC padlóját kellett feltörölnöm. Pfuj. (Szerencsére csak a lányokét.) Azonban hazaérve anyának elmeséltem a történteket, a tegnapit is beleértve. Ő is leszidott, de nem volt mérges, mert a suliban már eléggé bűnhődhettem. Megmasszíroztam a szobámba a bokám, de nagyon bepirosodott. Tegnap óta egyre jobban fájt. Este tanulás után befejeztem a „Megérdemelt könnyek” szövegét, és egy lassabb ritmust találtam ki hozzá, amivel kész is volt az új dal. Pénteken lesz az első próba az együttessel, és arra már volt pár számom. Érzéseimhez illően belefogtam az „Elvesztettelek” című dalba. Elég szomorú lett ez is, de már a dallama gyorsabb. Este 11-re be is befejeztem ezt az ötletet is, majd a mai eseményekre gondolva elaludtam.