Sziasztok! Beának hívnak, 15 éves vagyok, és most szeptemberben kezdem a gimit. Szabadidőmben sokat olvasok, és egyre többet írok. Ez a blog azért készült, hogy az írásaimat megosszam.
Október 1., szerda
2013. október 13., vasárnap | 1:02 | 8 comments
Dagadt lábbal keltem. Anya erősködött, hogy ezzel orvoshoz kell fordulni, de
megmakacsoltam magamat. A cipőbe a vastag kötéssel alig bírtam belegyömöszölni,
végül csak sikerült. Ma csak egyszerűen az elől lévő tincseimet fontam be, a
többit szabadon lógott a vállamon. Egy sárga hosszú ujjút választottam, fehér
vászonnadrággal. A buszon most állnom kellett, mert épphogy elértem. Már
megszoktam a zsúfoltságot, de alig bírtam a lábamon állni, plusz a hely is
kicsi volt. Egy éles kanyarnál egy kövérebb utas véletlenül pedig a lábujjaimra
lépett, és felvisítottam. Leni hirtelen bukkant fel a busz hátuljából, majd
odalökdösődött hozzám.
- Hangos vagy! Tényleg nekem kell mindenhol rólad gondoskodnom? – Azzal fél karjával átölelt, és elválasztott a kövérebb utastól, védve a további balesetektől. Az arcom forrósodott, és már a lábam sajgásáról is megfeledkeztem.
- Köszönöm – néztem fel rá.
- Tényleg bajos vagy- azonban szavai élét elvette öblös nevetése. Beleborzongtam a látványba.
- Hálás vagyok azért, hogy tegnap is megvédtél, de nem kellett volna behúznod Kornélnak – már a név hallatán szorosabban fogta a vállam.
- Megérdemelte, kezdett túllépni a határokon – ezzel le is tudta a témát. A busz megállt a suli előtt, és Leni maga előtt tolva szállt le róla. Amikor leléptünk, hangosan felszisszentem a fájdalomtól, ami a lábamba hasított.
- Jól vagy? – vonta fel a szemöldökét padtársam, akinek szemébe hullott fekete haja. Bólintottam, majd Leni a fülhallgatóját bedugva a fülébe elsétált. A lányok már az épület előtt vártak, és kíváncsian meredtek rám új fejleményekre számítva. Elmeséltem a buszos történetet, majd így szóltam:
- Mi ez a furcsa viselkedés? – mutattam Ildikóra. Mintha nem is itt járna. a kérdésemre kipirult, és lesütötte a szemét. Lili csak mosolygott.
- Miről maradtam le, lányok?
- Randizni fogok egy fiúval – nyögte ki Ildikó.
- Tessék? Kivel, mikor, hogyan? – hüledeztem.
- Khm… Szabival – majd még vörösebb lett, értetlen arcomat látva folytatta:
- Múlt héten mondta, hogy próbáljunk, mint a banda gitárosai, de előtte elvisz enni valahová. Azt hiszem, ezt nevezik randinak, nemde? – Mikor felfogtam a dolgokat, megöleltem Ildit, majd Lili is csatlakozott.
- De jó, érezd remekül magad! Most pedig mondd el a részleteket! – Kifejtette, hogy az egyik utolsó óra után ment oda a padjához, és kerekperec elhívta, majd gyorsan elslisszolt.
- Ez nem ér! Leköröztél! Leni és köztem mindig alakulnak a dolgok, de nem jutunk soha egyről a kettőre, sőt mi több, azt sem tudom, mit érez.
- Hát, hétfőn azt mondta, hogy szakíthattok mindketten, csak sajna összekaptatok akkor…- tanakodott Lili.
- És tetszik Szabi? Mit gondolsz róla? – fordultam Ildikóhoz. Elhúzta a száját.
- Egész aranyos. Viszont folyton rajta lóg a két Lin, most akkor nem jár egyikükkel sem? – Na, erre nem tudtunk mit mondani. Minden szünetet együtt töltenek, és a két klón egész szép. Ha elviseli őket, akkor az nem azért van, mert jár valamelyikükkel? Más különben miért fecsérelné az idejét két idegesítő lányra, amikor szinte bárkivel együtt lehetne? Összenéztünk Lilivel.
- Ne aggódj, ha elhívott, akkor te érdekled, nem igaz? Más különben miért akarna elvinni valahová, ha csak egyszerű próbát tervez? Nem értjük, miért van a két Linnel, de ne aggódj, jó? – ezt csak azért mondtam, mert elterveztem, hogy kicsit beszélgetek Szabival. Ildikó megnyugodva sóhajtott, Lilivel újból összenéztünk. Mi lesz ebből? Mire beértünk a terembe, Kornél már az asztalánál ült. Hátramentem hozzá, de éreztem Leni kísérő tekintetét, annak ellenére, hogy Anett neki magyarázott.
- Szia! – Köszöntem neki.
- Épp én is oda akartam menni hozzád, kimegyünk az udvarra sétálni? – Csak bólintottam.
- Nagyon sajnálom a viselkedésemet. Tegnap túlzásokba estem, nagyon kedvellek, és rosszul esett, hogy te meg pont őt szereted. Végül is nem a legrosszabb eshetőség, kész megvédeni, ha kell, ezért nem gyűlölöm, hanem csak utálom. – erre felnevettem – Meg akartam próbálni veled újra, de ezek szerint nekünk csak pár napunk volt közös, és örülök, hogy megpróbáltuk ezt a járást. Aznap boldog voltam, és jól sikerült a randink, ha azt annak lehet nevezni. Neked sose volt az – nézett rám elkomorodva. Összeszorult a torkom.
- Az randinak számít, hisz együtt voltunk, még ha nem is éreztem úgy irántad, mint te. Sajnálom, hogy így történtek a dolgok, hogy szakítottunk, maradhatunk barátok? – néztem fel kék szemébe. Elmosolyodva bólintott.
- Persze, csak tarthassam veled a kapcsolatot, ám a puszi marad az arcodra, ez a kikötésem – elnevettem magam. Odatartottam az orcám, és nyomott rá egy baráti puszit. Utána becsöngetésig beszélgettünk általánosabb dolgokról, és jól szórakoztunk. Remélem, megbír birkózni az érzelmeivel. Angol óra után (szódolgozatot írtunk) Kornél odahívott a padjához:
- Tessék, ez a tied – nyomta a kezembe a festett képet, amin én és Leni vagyunk rajta. Ma is elámultam a kép élethűségén, és átöleltem Kornélt.
- Köszönöm – válaszoltam. Mielőtt bárki láthatta volna, milyen képet dédelgetek, a táskámba tettem. Mi lett volna, ha Anett észreveszi? Amikor visszafordultam volna a lányokhoz, valaki hátulról átölelt. Visszanézve Martint láttam magam előtt.
- Annyira örülök, hogy újra kibékültél Kornéllal! – Ölelt magához jó hosszan. Egyre közelebb a hónaljához, ahol büdös izzadságszag fogadott, de kezdtem megszokni. Rámosolyogtam Martinra, aki csak nem akart elengedni, így átkarolt vállal mentünk oda a lányokhoz. Segítségkérő pillantásokat lövelltem Lilire, és Ildikóra, de csak a nevetésüket palástolták.
- Ó, összejöttél a nagyon Király Martinnal? – űzött Anett viccet Martin nevéből. ( Király volt a vezetékneve.)
- Inkább figyelj a saját kapcsolatodra! Leni, tudod, hogy a barátnőd miről csevegett az elmúlt percekben? – szólalt fel Luca, és mindenki a padtársam felé nézett. Ám Leni csak most húzta ki a füléből a fülhallgatót, és Anett teljesen kiakadt.
- Nem is figyelsz rám, közben zenét hallgatsz? Válaszolj Leni, most meg hová mész? Még beszélek! – Ugyanis közben felállt és lazán kisétált a teremből. Martin még mindig a vállamat fogta, és míg nem figyelt odamentem Lucához, aki talpig kék ruhában díszelgett, kontyos hajjal. Megöleltem, mert tényleg mindig megvéd Anett elöl, ha jelen van. Ellökött magától kérdő pillantással:
- Azért ennyire nem kell hálálkodni – elfordult, de láttam az arcán, hogy mosolyog. Talán lehetnénk barátnők is.
Az órák gyorsan elteltek, de mindenből feladtak egy csomó házit. Amikor a folyosókon sétáltunk a barátaimmal, egyre jobban lemaradtam. A lábam valahogy nem akar gyógyulni.
- El kéne menned vele az orvoshoz megnézetni, nem? – fordult hátra Lili aggodalmas arccal. Csak ráztam a fejemet:
- Biztos nem komoly, csak kificamodott, de mindjárt begyógyul- - A többiek tanácstalanul néztek, tudták, hogy nem győzhetnek meg az ellenkezőjéről. Tisztában voltam vele, hogy el kéne mennem tényleg egy rendelőbe, de végül is mi baja lehet a lábamnak egy kis sérüléstől? Majd helyre jön… Miután elköszöntünk Ildiéktől, Lili elkísért a portára, majd ő az emeletre tartott tovább, ugyanis képzőművészet- szakköre lesz, mint minden szerdán szokott lenni.
- Ma az aula padlóját sepred, és mosod fel – tartotta felém a takarítónő a szükséges eszközöket. Olyan ciki takarítani, miközben a tanulók mind hazafelé igyekeznek! Már fél órája belekezdtem a munkába, amikor Sass tartott felém.
- Hol van a kétszáz mondatot, amit le kellett írnod mára? – fürkészett közelről. A táskámból előhalásztam a füzetet, és odanyújtottam. Kirántotta a kezemből, olvasni kezdte az ismétlődő sorokat.
- Én azt mondtam, hogy azt írja le: „Ezentúl példás magatartást produkálok.” Erre maga mit csinál? Azt jegyzetelte: „Ezentúl mindig példás magatartást produkálok.” A mindig szó nem kell bele, nem fogadom el a mondatokat! Holnapra körmölje újra, kétszázötvenszer – vigyorodott el, ami szerintem inkább vicsorra hasonlított. A füzetet visszadobta nekem, majd a pillantása a lábamon állapodott meg, a kötésnél. Ennél a pillantásnál még inkább „vigyorogni” kezdett. Sarkon fordult, én meg hitetlenkedve bámultam utána. Mégis mit követtem el, hogy ennyire utál? Tegnap három órán át írtam azokat a mondatokat megállás nélkül! Sírhatnékom támadt, de visszatartottam. Nem adom meg azt az örömöt neki, hogy kudarcot vallok. Miután befejeztem az aula takarítását, Lili órájának is vége lett. Boldogan bukdácsolt le a lépcsőről, és elújságolta, milyen hamar eltelt az idő. Hát, ja, én is így vettem észre, annyira élveztem a takarítást. Pff. Még nagyobb gyulladásban volt a lábam, és alig bírtam felbicegni a buszra. Miután Lili kiáradozta magát, hogy milyen jól telt a szakkör (tájképfestés volt a feladat), elmeséltem barátnőmnek, mi történt az aulában.
- Tényleg? – kerekedett el Lili szeme a mondandóm végére. - Miért pikkel rád ennyire? – ezt a témát veséztük ki, míg hazaértünk. Anya akkora már visszament dolgozni, mire otthon voltam. Gyorsan megtanultam holnapra (matek és földrajz is lesz, te szent ég!), majd megsétáltattam Bubót, és vettem neki egy új gumicsontot, amivel játszhat, amikor éppen kevesebbet érek rá. Később neki ültem Sass Boszi feladatának. Írja meg ő, tudja mennyi idő? Ráadásul plusz ötven? Hah. Igazságtalan az élet. Este hétre végeztem is, és írtam egy rövid verset a bosziról, ami elég viccesre sikeredett. Anya borogatta a lábamat, megkente valami kenőccsel, de nem igazán használt. Jó éjt puszit adott a fejem búbjára, és aggódva kiment a szobából. A lábam fájós állapota nagyon kiakasztotta szegényt.
- Hangos vagy! Tényleg nekem kell mindenhol rólad gondoskodnom? – Azzal fél karjával átölelt, és elválasztott a kövérebb utastól, védve a további balesetektől. Az arcom forrósodott, és már a lábam sajgásáról is megfeledkeztem.
- Köszönöm – néztem fel rá.
- Tényleg bajos vagy- azonban szavai élét elvette öblös nevetése. Beleborzongtam a látványba.
- Hálás vagyok azért, hogy tegnap is megvédtél, de nem kellett volna behúznod Kornélnak – már a név hallatán szorosabban fogta a vállam.
- Megérdemelte, kezdett túllépni a határokon – ezzel le is tudta a témát. A busz megállt a suli előtt, és Leni maga előtt tolva szállt le róla. Amikor leléptünk, hangosan felszisszentem a fájdalomtól, ami a lábamba hasított.
- Jól vagy? – vonta fel a szemöldökét padtársam, akinek szemébe hullott fekete haja. Bólintottam, majd Leni a fülhallgatóját bedugva a fülébe elsétált. A lányok már az épület előtt vártak, és kíváncsian meredtek rám új fejleményekre számítva. Elmeséltem a buszos történetet, majd így szóltam:
- Mi ez a furcsa viselkedés? – mutattam Ildikóra. Mintha nem is itt járna. a kérdésemre kipirult, és lesütötte a szemét. Lili csak mosolygott.
- Miről maradtam le, lányok?
- Randizni fogok egy fiúval – nyögte ki Ildikó.
- Tessék? Kivel, mikor, hogyan? – hüledeztem.
- Khm… Szabival – majd még vörösebb lett, értetlen arcomat látva folytatta:
- Múlt héten mondta, hogy próbáljunk, mint a banda gitárosai, de előtte elvisz enni valahová. Azt hiszem, ezt nevezik randinak, nemde? – Mikor felfogtam a dolgokat, megöleltem Ildit, majd Lili is csatlakozott.
- De jó, érezd remekül magad! Most pedig mondd el a részleteket! – Kifejtette, hogy az egyik utolsó óra után ment oda a padjához, és kerekperec elhívta, majd gyorsan elslisszolt.
- Ez nem ér! Leköröztél! Leni és köztem mindig alakulnak a dolgok, de nem jutunk soha egyről a kettőre, sőt mi több, azt sem tudom, mit érez.
- Hát, hétfőn azt mondta, hogy szakíthattok mindketten, csak sajna összekaptatok akkor…- tanakodott Lili.
- És tetszik Szabi? Mit gondolsz róla? – fordultam Ildikóhoz. Elhúzta a száját.
- Egész aranyos. Viszont folyton rajta lóg a két Lin, most akkor nem jár egyikükkel sem? – Na, erre nem tudtunk mit mondani. Minden szünetet együtt töltenek, és a két klón egész szép. Ha elviseli őket, akkor az nem azért van, mert jár valamelyikükkel? Más különben miért fecsérelné az idejét két idegesítő lányra, amikor szinte bárkivel együtt lehetne? Összenéztünk Lilivel.
- Ne aggódj, ha elhívott, akkor te érdekled, nem igaz? Más különben miért akarna elvinni valahová, ha csak egyszerű próbát tervez? Nem értjük, miért van a két Linnel, de ne aggódj, jó? – ezt csak azért mondtam, mert elterveztem, hogy kicsit beszélgetek Szabival. Ildikó megnyugodva sóhajtott, Lilivel újból összenéztünk. Mi lesz ebből? Mire beértünk a terembe, Kornél már az asztalánál ült. Hátramentem hozzá, de éreztem Leni kísérő tekintetét, annak ellenére, hogy Anett neki magyarázott.
- Szia! – Köszöntem neki.
- Épp én is oda akartam menni hozzád, kimegyünk az udvarra sétálni? – Csak bólintottam.
- Nagyon sajnálom a viselkedésemet. Tegnap túlzásokba estem, nagyon kedvellek, és rosszul esett, hogy te meg pont őt szereted. Végül is nem a legrosszabb eshetőség, kész megvédeni, ha kell, ezért nem gyűlölöm, hanem csak utálom. – erre felnevettem – Meg akartam próbálni veled újra, de ezek szerint nekünk csak pár napunk volt közös, és örülök, hogy megpróbáltuk ezt a járást. Aznap boldog voltam, és jól sikerült a randink, ha azt annak lehet nevezni. Neked sose volt az – nézett rám elkomorodva. Összeszorult a torkom.
- Az randinak számít, hisz együtt voltunk, még ha nem is éreztem úgy irántad, mint te. Sajnálom, hogy így történtek a dolgok, hogy szakítottunk, maradhatunk barátok? – néztem fel kék szemébe. Elmosolyodva bólintott.
- Persze, csak tarthassam veled a kapcsolatot, ám a puszi marad az arcodra, ez a kikötésem – elnevettem magam. Odatartottam az orcám, és nyomott rá egy baráti puszit. Utána becsöngetésig beszélgettünk általánosabb dolgokról, és jól szórakoztunk. Remélem, megbír birkózni az érzelmeivel. Angol óra után (szódolgozatot írtunk) Kornél odahívott a padjához:
- Tessék, ez a tied – nyomta a kezembe a festett képet, amin én és Leni vagyunk rajta. Ma is elámultam a kép élethűségén, és átöleltem Kornélt.
- Köszönöm – válaszoltam. Mielőtt bárki láthatta volna, milyen képet dédelgetek, a táskámba tettem. Mi lett volna, ha Anett észreveszi? Amikor visszafordultam volna a lányokhoz, valaki hátulról átölelt. Visszanézve Martint láttam magam előtt.
- Annyira örülök, hogy újra kibékültél Kornéllal! – Ölelt magához jó hosszan. Egyre közelebb a hónaljához, ahol büdös izzadságszag fogadott, de kezdtem megszokni. Rámosolyogtam Martinra, aki csak nem akart elengedni, így átkarolt vállal mentünk oda a lányokhoz. Segítségkérő pillantásokat lövelltem Lilire, és Ildikóra, de csak a nevetésüket palástolták.
- Ó, összejöttél a nagyon Király Martinnal? – űzött Anett viccet Martin nevéből. ( Király volt a vezetékneve.)
- Inkább figyelj a saját kapcsolatodra! Leni, tudod, hogy a barátnőd miről csevegett az elmúlt percekben? – szólalt fel Luca, és mindenki a padtársam felé nézett. Ám Leni csak most húzta ki a füléből a fülhallgatót, és Anett teljesen kiakadt.
- Nem is figyelsz rám, közben zenét hallgatsz? Válaszolj Leni, most meg hová mész? Még beszélek! – Ugyanis közben felállt és lazán kisétált a teremből. Martin még mindig a vállamat fogta, és míg nem figyelt odamentem Lucához, aki talpig kék ruhában díszelgett, kontyos hajjal. Megöleltem, mert tényleg mindig megvéd Anett elöl, ha jelen van. Ellökött magától kérdő pillantással:
- Azért ennyire nem kell hálálkodni – elfordult, de láttam az arcán, hogy mosolyog. Talán lehetnénk barátnők is.
Az órák gyorsan elteltek, de mindenből feladtak egy csomó házit. Amikor a folyosókon sétáltunk a barátaimmal, egyre jobban lemaradtam. A lábam valahogy nem akar gyógyulni.
- El kéne menned vele az orvoshoz megnézetni, nem? – fordult hátra Lili aggodalmas arccal. Csak ráztam a fejemet:
- Biztos nem komoly, csak kificamodott, de mindjárt begyógyul- - A többiek tanácstalanul néztek, tudták, hogy nem győzhetnek meg az ellenkezőjéről. Tisztában voltam vele, hogy el kéne mennem tényleg egy rendelőbe, de végül is mi baja lehet a lábamnak egy kis sérüléstől? Majd helyre jön… Miután elköszöntünk Ildiéktől, Lili elkísért a portára, majd ő az emeletre tartott tovább, ugyanis képzőművészet- szakköre lesz, mint minden szerdán szokott lenni.
- Ma az aula padlóját sepred, és mosod fel – tartotta felém a takarítónő a szükséges eszközöket. Olyan ciki takarítani, miközben a tanulók mind hazafelé igyekeznek! Már fél órája belekezdtem a munkába, amikor Sass tartott felém.
- Hol van a kétszáz mondatot, amit le kellett írnod mára? – fürkészett közelről. A táskámból előhalásztam a füzetet, és odanyújtottam. Kirántotta a kezemből, olvasni kezdte az ismétlődő sorokat.
- Én azt mondtam, hogy azt írja le: „Ezentúl példás magatartást produkálok.” Erre maga mit csinál? Azt jegyzetelte: „Ezentúl mindig példás magatartást produkálok.” A mindig szó nem kell bele, nem fogadom el a mondatokat! Holnapra körmölje újra, kétszázötvenszer – vigyorodott el, ami szerintem inkább vicsorra hasonlított. A füzetet visszadobta nekem, majd a pillantása a lábamon állapodott meg, a kötésnél. Ennél a pillantásnál még inkább „vigyorogni” kezdett. Sarkon fordult, én meg hitetlenkedve bámultam utána. Mégis mit követtem el, hogy ennyire utál? Tegnap három órán át írtam azokat a mondatokat megállás nélkül! Sírhatnékom támadt, de visszatartottam. Nem adom meg azt az örömöt neki, hogy kudarcot vallok. Miután befejeztem az aula takarítását, Lili órájának is vége lett. Boldogan bukdácsolt le a lépcsőről, és elújságolta, milyen hamar eltelt az idő. Hát, ja, én is így vettem észre, annyira élveztem a takarítást. Pff. Még nagyobb gyulladásban volt a lábam, és alig bírtam felbicegni a buszra. Miután Lili kiáradozta magát, hogy milyen jól telt a szakkör (tájképfestés volt a feladat), elmeséltem barátnőmnek, mi történt az aulában.
- Tényleg? – kerekedett el Lili szeme a mondandóm végére. - Miért pikkel rád ennyire? – ezt a témát veséztük ki, míg hazaértünk. Anya akkora már visszament dolgozni, mire otthon voltam. Gyorsan megtanultam holnapra (matek és földrajz is lesz, te szent ég!), majd megsétáltattam Bubót, és vettem neki egy új gumicsontot, amivel játszhat, amikor éppen kevesebbet érek rá. Később neki ültem Sass Boszi feladatának. Írja meg ő, tudja mennyi idő? Ráadásul plusz ötven? Hah. Igazságtalan az élet. Este hétre végeztem is, és írtam egy rövid verset a bosziról, ami elég viccesre sikeredett. Anya borogatta a lábamat, megkente valami kenőccsel, de nem igazán használt. Jó éjt puszit adott a fejem búbjára, és aggódva kiment a szobából. A lábam fájós állapota nagyon kiakasztotta szegényt.