Október 3., péntek
2014. február 3., hétfő | 7:53 | 0 comments
Uuunalmas
nap… Reggel anya kiváltotta a kenőcsöt, és azzal kellett kenegetnem minden
órában a lábamat, majd bekötözni. Írtam sms-t a lányoknak, hogy ma nem megyek,
akiket egész délelőtt enni fog a fene, hogy kerül be a képbe Leni.
- Lent találsz brassói maradékot, de van péksüti is, ha kell. Ó, ne felejtsd el
megenni a felvágottat, és egyél sok gyümölcsöt. Igyál is! – tört be a szobámba
anya sokadjára.- Megtalálok mindent a konyhában, és ennyit úgy sem eszek. Már mindent elmondtál, amit csak kellett, nyugodtan menj dolgozni – mosolyogtam rá anyára. Még törte a fejét, kihagyott- e valamit, végül odalépve hozzám megpuszilt, majd lement az emeletről. Már két filmet is megnéztem popcornnal a kezemben, de már halálra untam magam. Direkt nem mentem orvoshoz. Most itthon mindenről lemaradok, ami a suliban van. Nem láthatom a barátaimat, hiába jönnek majd át, és Lenit se látom két hétig. Huh. Nehéz lesz kibírni. Ilyen gondolatok között jutott eszembe: beszélnem kell Szabival. Ó, valahogy muszáj megtudnom, hogy akkor most tényleg randiznak-e, vagy nem. Ildikó számít rám, én meg csak így elfelejtem…
Ó, hétfőn találkoznak, és rám lett bízva a feladat, miszerint kérdezősködnöm kell Szabinál. De most nem buszozhatok át! Anya kinyírna, ha ellógnék. Akkor, mégis hogy…? Á, megvan!
Bigi üzenete: Hívd át Szabit a mi városunkba, kérlek.
Leni üzenete: ?
Bigi üzenete: Sürgős! El tudod érni, hogy ma átjöjjön?
Leni üzenete: Aha.
Bigi üzenete: Köszi. J
Leni üzenete: Bajos vagy, mondtam már?
Bigi üzenete: Mintha említetted volna egyszer-kétszer.
Leni üzenete: Akkor emlékeztetlek rá. :P
Bigi üzenete: Itt is undok vagy?
Leni üzenete: Ha gúnyolódsz, akkor nem lesz ott Szabi ma. Egyébként miért kell, hogy áthívjam?
Bigi üzenete: Miért érdekel? Magánügy. Amúgy a jogomnál fogva felszólíthatnálak, hogy teljesítsd a kérésem. De annyira mázlista vagy, hogy nem használom ki ezt a jutalmat, csak ha muszáj.
Leni üzenete: Ó, de kegyes vagy. Számomra óhajod parancs. :P Meg ha már szívességet teszek (már nem tudom hányszor), akkor ennyit csak tudhatok, nem?
Bigi üzenete: Hűséges szolgálóm vagy J. Na, jó, te vagy a legjobb. ;) Ha ennyire kíváncsi vagy, hamar megöregszel, és hogy szolgálsz tovább?
Leni üzenete: *Elpirultam a bóktól*. Ha nem segítek, senki nem fog:P Nyugi, nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen.
Bigi üzenete: Ott a pont. *Haragos nézés*. Amíg hasznom van belőled, addig nem is akarok megszabadulni tőled (*sátáni kacaj*).
Leni üzenete: Lépek, mert a tanár engem szemelt ki felelésre. Az sem tudom, miről van szó. Uppsz. És még te hívsz undoknak, amikor te vagy a gonosz boszi.
Bigi üzenete: Ne emlegesd, még megjelenik Sass Boszi! S.O.S hívás.
Leni üzenete: Igaz, bocsi. xD
Bigi üzenete: Sok szerencsét, és akkor ne felejtsd el, amit kértem! J
Nos, éppen negyedik óra volt közben, de fél órát sms-eztünk Lenivel. Még szerencse, hogy a telefonszámát kinéztem a mobiljából, amikor nálam volt. (Tényleg csak azt néztem meg.) Órák után gyorsan felöltöztem, befontam a hajamat, majd kibicegtem a buszmegállóba. Anya most úgy is csak később jön haza, így őt nem fogja zavarni, hogy egy kicsit meglógtam. A busz megjött, és Lili meg Ildikó (ma ő is átjött meglátogatni) a nyakamba ugrottak. Megkértem az előző barátnőmet, hogy kösse le Ildi figyelmét, amíg én beszélek Szabival. Pechemre, amikor a két fiú leszállt, ott lihegett a nyakukban Anett a két Linnel. A Barbie –más Leni karjába kapaszkodott, és úgy vihogott valamin. A két Lin közre fogta Szabit, vészesen közel álltak hozzá. A látványukra meginogtam. Ezt Ildikóért kellett tennem, ezért összekapva magamat, határozott léptekkel léptem oda a társasághoz. A három lány villámló szemekkel, és elképedt arcokkal jutalmaztak, Szabi is értetlenül meredt rám, Leni biccentett. Odafordultam az előbbi, tömzsi fiúhoz, aki egy fejjel magasabb volt, mint én.
- Sziasztok, Szabi beszélhetnénk négyszemközt? – intettem el egy másik irányba. A kérdezett csak még értetlenebb arccal fürkészett, de bólintott. Elindultunk, magamon éreztem a követő tekinteteket.
- Khm… Ildikó mondta, hogy elhívtad próbálni… khm, csak előbb ebédeltek valamit… Te hogy tervezed ezt a találkozást?
- Ahogy mondtad. Próba előtt valami kaja, miért?
- Nem így értettem, hanem neked ez… mit jelent? – néztem rá, hátha leesik neki, és nem kell itt bénáznom többet.
- A kaja mit jelent? Valami büfére gondoltam…
- Nem erre vagyok kíváncsi. Na, jó, nézzük más oldalról. Van barátnőd? Hogy állsz a két Linnel?
- Ööö, nem járok senkivel. Per pillanat nem érdekel úgy egy lány sem.
- Akkor miért lógsz a két lánnyal? – ezt már kíváncsiságból kérdeztem.
- Valójában csak Lenire figyelek, ők csak úgy ott vannak – válaszolta nemes egyszerűséggel.
- Rendben, köszi, hogy válaszoltál. Mármint tudom, hogy ez így elég tolakodó lehetett, de muszáj volt megérdeklődnöm. Köszi – néztem rá hálásan. Ő csak összevont szemöldökkel biccentett, majd visszasietett a többiekhez. megkönnyebbültem, amikor mellettük elhaladva meghallottam, hogy Szabi magyarázni kezd:
- Szerintem tetszek Biginek. Csak arról kérdezett, van-e barátnőm… - Erre odakaptam a paprikavörös fejemet. Természetesen mindenki felém fordult. Lenire pillantottam, aki ökölbe szorított kezekkel bámult vissza elképedve. Csak megráztam a fejemet, és reménykedtem, hogy elhiszi. Anett gúnyos vigyorra húzta élénk rúzsos száját, a két Lin dühösen méregetett. Hirtelen Leni eleresztette Anett karját, majd felém igyekezett. Megragadta a karom, és (elég lassan), de elhúzott a csapatától. Megálltunk a házunk előtt, majd rám nézett.
- Ugye nem tetszik Szabi? Ugye, nem ez volt az a magánügy? – bukott ki teljesen.
- Minek nézel te már megint? Huh? Elsőnek azon voltál kiakadva, hogy Kornél és Martin megölelhet, az előbbi megpuszilhat, és pasi vadásznak tituláltál. Utána megcsókoltalak, miközben volt barátom, akivel szakítottam. Most meg ezzel vádolsz?! Hagyj békén, menj vissza imádott barátnődhöz – azzal sarkon fordultam, de Leni megállított.
- Nem nevezlek pasi vadásznak, de úgy igazságos, hogy mint új barátod én is megölelhetlek köszöntésképp, nem? És válaszolj, ugye most nem Szabi jön be?
- Tőlem aztán ölelj meg, akár meg is puszilhatsz, mint Kornél szokott. Nekem nem számít, elegem van belőled. Erre meg nem vagyok köteles választ adni, higgy azt, amit akarsz! – akadtam ki. Mégis mit gondol rólam? Megint hátrafordultam, de megfogta a kezemet. Maga felé állított, és megölelt, majd két oldalról megpuszilt. Az arcom miért mindig paprikavörös?
- Most már bemehetsz, és szokj hozzá, mint barátod, így foglak üdvözölni, ha már nálad ez szokás. – Én meg csak bámultam utána, ahogy visszamegy Anettékhez. Amikor bementem a házba, az ablakból két barátnőm nézett.
- Ne mondjatok semmit! – szóltam rájuk, mert az arcukra volt írva: „Mindent tudni akarunk!”. A szobámba ülve végigbeszéltük a Leni-ügyet. Majd rátértünk az Ildikót érintő témára:
- Beszéltem Szabival – nyögtem. Olyan lelkes, reményteljes pillantással nézett rám Ildi, hogy nem volt szívem lelombozni, hogy egyelőre nem érdekli a fiút. – Bűvöld el, és légy önmagad – mosolyogtam rá. Visítva a nyakamba ugrott, én meg szorosan visszaöleltem, majd Lili is csatlakozott.
- Mégis mit vegyek fel? – kérdezte Ildi. Felálltam, odamentem a szekrényemhez, és előhalásztam belőle egy narancssárga ruhát, ami térdfölé ér. Egyszerű volt, csak a V- kivágásnál díszítették gyöngyök.
- Próbáld fel! – majd miután felvette, és előlépett a paraván mögül, csak ámultunk. Mintha egy kis tündér lépett volna elő, tökéletesen illett rá.
- Ez gyönyörű! – dicsérte Lili.
- Tartsd meg a ruhát, rám úgy is kicsi, neked meg pont jó. Rád szabták – ajánlottam.
- Ezt nem fogadhatom el – hebegett Ildi.
- Ugyan már, tökéletes rád, akkor miért porosodna az én gardróbomban? – néztem rá. Egy újabb ölelés után elmentünk vásárolni cipőt hozzá, és megígértem, hogy befonom a haját valahogy. Miután végeztünk, Ildikónak haza kellett mennie a busszal, Lilit meg otthon várták. A szobámba éppen az „Igaz barátok” c. dalhoz akartam kitalálni egy dallamot, amikor megszólalt a mobilom.
Leni üzenete: Válaszolj a kérdésemre.
Bigi üzenete: Leni, hagyj ezzel. Megmondtam, hogy higgy azt, amit akarsz. Különben is tudhatnád a választ magadtól!
Leni üzenete: De nem tudom, mindig van valami fiú, olyan zavaros az egész.
Bigi üzenete: Nem vagyok pasi vadász. Ez a válaszom.
Leni üzenete: Ezen már túl vagyunk, hogy nem vagy az, de akkor most tetszik vagy sem?
Bigi üzenete: Ezen is túl vagyunk már. Belefáradtam, hogy ennyire nem bízol bennem. Mindig hiszel az ilyen hülyeségeknek.
Leni üzenete: Nem igaz! Tudom, hogy tisztességes lány vagy, de miért mond ilyeneket Szabi?
Bigi üzenete: Megértem, hogy ezt a következtetést vonta le, hisz tényleg a szerelmi életéről faggattam.
Leni üzenete: Akkor mégis érdekel Szabi?
Bigi üzenete: Nem érdekel, ejtsük már ezt a témát, könyörgöm.
Leni üzenete: Akkor miért faggattad erről?
Bigi üzenete: Ezt nem mondhatom el, magánügy.
Leni üzenete: Akkor érzel iránta valamit!
Bigi üzenete: Mondtam már, hogy nem. Miért nem fogod fel?
Leni üzenete: Túl titokzatos vagy, és nem értem ezt az egészet.
Bigi üzenete: Nem is kell. Nem mondhatom el, és feladom. Higgy azt, amit akarsz. Az sem érdekel, ha pasi vadásznak hiszel, a te bajod. Na, jó éjt.
Leni üzenete: Ki ne kapcsold a mobilod!
Bigi üzenete: Bye, bye…
És kikapcsoltam. Mégis mit képzel?! Huh. Nem éri meg feldühíteni magam, de már késő. Viharos gondolatokkal feküdtem le a Kornéltól kapott képet nézve.





Sziasztok! Beának hívnak, 15 éves vagyok, és most szeptemberben kezdem a gimit. Szabadidőmben sokat olvasok, és egyre többet írok. Ez a blog azért készült, hogy az írásaimat megosszam.